７月になっちゃった

Megint egy bocsánatkéréssel indítok, hogy ennyi ideig nem írtam. Az a helyzet, hogy ezt a bejegyzést már több, mint 2 hete 90%-ban megírtam, de soha nem jutottam el odáig, hogy fel is töltsem. De ma végre összejött! Ugye hétvégén Hiroshimára mentünk, erről egy egész bejegyzést tervezek írni, úgyhogy arról most nem írok.
Ma első körben néhány szót az utolsó bejegyzés utáni történésekről. Június 12-én, szombaton AFS-es találkozó volt, ahol mindenfélét elmondtak nekünk Hiroshimáról, mivel július 2-3-án Hyogo-ken cserediákjai Hiroshimára mentek, így megtanultunk darut hajtogatni (Hiroshimába 50 origami-darut magunkkal kellett vinnünk), aztán elmentünk egy instant ramen múzeumba. Ja. Mert hogy Japánban ilyen is van. :D Elég vicces volt ennyiféle rament látni, meg ki is próbáltunk párat, meg elkészítettük a saját instant ramenünket is. Lehetett egy csomó variáció közül választani, sikerült is összeraknunk elég ééérdekes összeállításokat. ^^ Még nem ettem meg a sajátomat, de lehet, hogy nem is akarom. :D Kép a ramen múzeumból (balról jobbra: Malajzia; Olaszország; Mexikó; Svédország; Egyesült Államok; Finnország és Magyarország):



Következő nap, vasárnap két osztálytársammal Osakába mentünk shoppingolni és moziba (végre megnéztük az Alice in Wonderland-et, amit már kb. 2 hónapja terveztünk, csak mindig közbejött valakinek valami, ezért sosem jutottunk el odáig), meg ettünk okinawai kaját is. A vásárlással kapcsolatban annyit, hogy legalább ezerszer kaptam agyvérzést közben, mert a japán árak egyszerűen nem magyar ember pénztárcájának valóak. Kép erről a napról (nemnézni a hajamat, nem bírja a páratartalmat):



Ezen kívül most nem nagyon mászkáltam, a múlt pénteki cserediák-összejövetelt leszámítva, mert péntektől (június 25.) kezdődtek a vizsgák, és mindenki ezerrel tanul rájuk, tehát az osztálytársaim ki sem dugják a fejüket otthonról. Nekem megint csak japán vizsgám volt, múlt hétfőn, úgyhogy egy kicsit levésbé elfoglalttá váltam, főleg, hogy teniszklub se volt a vizsgaidőszak alatt (vizsgaidőszak alatt, és előtte egy héttel be vannak tiltva a klubok). Na nem mintha amúgy olyan sokat tudnánk teniszezni, ugyanis beköszöntött az esős évszak, ami azt jelenti, hogy majdnem minden nap esik az eső. Ha nem esik, akkor meg felhős. Plusz itt iszonyat magas a páratartalom, ami azt jelenti, hogy néha meg tudnék halni, főleg reggel, amikor mászok felfelé a suliba. Többször elgondolkodtam rajta az utóvvi időben, hogy nem szállok le reggel a vonatról, mert a légkondiból kilépni abba az iszonyatos időbe... Hát nem éppen piknik. Hétvégén úgy volt, hogy Osakába megyek találkozni az osakai AFS cserediákok közül párral, de el kellett napolnunk a dolgot, mert az egyik csajnak közbejött valami. Úgyhogy ezen a hétvégén csak szombaton mentem el moziba (Nodame Cantabile 2-t néztem), vasárnap meg úgy volt, hogy elmegyünk Osakába a fogadócsaládom ritkán látott tagjaival találkozni, de fogadóanyuka megbetegedett, úgyhogy vasárnap csak tanultam. Ja, visszatérve a teniszklubhoz, mivel mostanában az S2-ből mindenki marha elfoglalt, S1 meg nem tudom, hogy miért, de csak ritkán jár, kezdtem azt hinni, hogy nem nagyon lesz teniszklub egy darabig, de aztán valahogy sikerült összebeszélnem az egyik senpaiommal (felsőéves), és megbeszéltük, hogy minden nap lemegyünk, akkor is, ha csak ketten vagyunk, és minden ebédszünetben is gyakorlunk, persze kivéve ha esik az eső. Szóval ennek nagyon örülök! ^^
Újdonság: új cserediák jött a sulimba Amerikából, két hétre, a neve Mary. Igazából nem is cserediák, még annyira se, mint mi, mivel anyai részről japán, és elég jelentős összeköttetései vannak a családjának Japánnal, szóval idejött nyárra, két hetet az én sulimba, kettőt egy másikba. Ugye a családja intézte neki. Mivel otthon az anyukája japánul beszél hozzá, sokat ért abból, amit hall, viszont ő mindig angolul válaszol, azaz beszélni nem tud. Igaz, hogy a sulijában 3 évet tanult japánul, de a nyelvtana enyhén szólva a nullához közelít. Most nem akarok kritikus lenni, mert amúgy rendes, csak nem tudom, hogy lehet 3 év tanulás után plusz folyamatos hallás után ennyire nem megtanulni egy nyelvet. Na. Szóval most hatan vagyunk cserediákok, de ebből hárman - az új amerikai és a két ausztrál - pénteken hazamennek. De ősszel jön a helyükre két új.
Most pedig a szokásos apróságok. Nem tudom, lejött-e abból, amit eddig írtam, de az iskola Japánban teljesen más, mint Magyarországon. Igaz, az én sulim is elég különleges, de mivel más sulijáról nem tudok beszámolni, írok az enyémről. Mindenki iszonyúan összetart, mindenki nagyon szereti ezt a sulit, de annyira, hogy szinte az összes tanár (a férfiakat kivéve) itt végzett, és nagyon keményen tanult érte, hogy itt lehessen tanár. A japán iskolai élet egyszerűen teljesen különbözik az otthonitól, a diákok rengeteg időt töltenek együtt. A diákok 98%-a nem megy haza fél 6 előtt, vagy mert valami esemény (bazár, sportnap, kulturális fesztivál, osztály-nap, stb.) elő-/utókészületeivel foglalkoznak, vagy azért, mert klubban vannak. Rengeteg féle klub van, sport és kulturális klub is, és a diákok 95%-a klubtag valahol. A klubfoglalkozásokat mindenki nagyon komolyan veszi. Aztán, most ugye nemrég sportfesztivál volt. Írtam, hogy mennyit gyakoroltunk rá, nem csak a gakupára, de az A-gumival is, de ezzel még nem ért véget. Még 2-3 héttel utána is az "utómunkálatok" folytak. Egyrészt megválasztották a következő évi csapatvezetőt, vezetőhelyettest, szurkolás-felelőst, titkárt, mittudoménmit. Mindenki a jövő évi legidősebb (S3) osztályból való, természetesen. A sportnap a legtöbbek kedvence, mert itt együtt vannak senpaiokkal (felsőbbévesekkel), kouhaiokkal (alsóbbévesekkel), és mindig nagyon jó a hangulat. Ezen kívül minden S3-senpainak (végzősök) albumot készítettek, amibe mindenki (igen, MINDENKI) írt nekik egy levelet, amit szépen kidekorált, formára vágott, körülbelül 25 embernek (azaz rengeteget dolgoztak vele), képekkel, stb., az albumot magát is gyönyörűen kidekorálták, tehát nem valami neszeb*zdmeg (már bocsánat) dolog. Sportnap után minden reggel, ebédszünetben, és órák után is ezen dolgoztunk. Ennek ellenére senki nem panaszkodott, hogy "Jézusom, 6 óráig albumokat kellet csinálnunk.". Itt ez teljesen normális. Sőt, mivel a diákok 100%-a délutáni iskolába jár("juku"), ami sokszor fél 10-ig is tart, sokszor csak 11-re érnek haza. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy ennyi mindent csinálunk együtt, de elég beteges, hogy a legtöbb diák csak 11-re ér haza. Ezután persze még tanulniuk is kell, mert anélkül nem jutnak be az egyetemekre (egyetemi rendszerről többet tudni vágyok olvassák el Írisz blogjában a magyarázatot). Ezzel persze érthetővé válik, hogy az órákon mindenki alszik. Aminek semmi értelme sincs, és nem értem, hogy az osztályomból a legtöbben jukun már rég végigvették pölö a középiskolás matekanyagot. Jó hogy pluszokat is kell egyetemi felvételin tudni, de akkor is, az alap anyagot miért nem az iskolában tanulják meg, és délután hozzá a pluszokat? Mindenki folyamatosan alszik. Na mindegy, erről kábé egy napot tudnék beszélni, de ennyi időm nincs, nem tudom eléggé körbejárni a témát, plusz mostanában nem tudom kifejezni magam írásban, úgyhogy maradjunk abban, hogy a japán suliknak megvan a jó oldala, de mindenki nagyon túl van terhelve. Ennyit erről.
Két kép az A-gumis albumkészítős "munkaidőmből":




Amiről már régen írni akartam, de eddig nem jött össze: itt a tesi nem azért van, hogy megutáltassák mindenkivel a sportokat. Igen! A tesi láthatóan óriási népszerűségnek örvend, mindenki nagyon szereti. Itt 3 részre van osztva a tanév, így 3 sportot kell választani, amit csinálsz az évben, esetemben ez például 1-kosárlabda, 2-tenisz, 3-röplabda. Ugyanazt nem választhtod, és van pár sport, amit nem lehet mindig csinálni, például tenisz az év első harmadában nincs. Az összes órán a választott sportot gyakorlod, heti két órában (egy duplaóra), és rejtélyes oknál fogva mindenki rendesen csinálja, és ráadásul még szereti (!!!!!) is. Igen. Nekem is a tesi az egyik kedvencem, mert tényleg nagyon jó, kb. ugyanannyit mozgunk, mint otthon, és a tetejébe még jól is érezzük magunkat. Most nem kezdem el ecsetelni, mi a problémám az otthoni tesivel, de maradjunk annyiban, hogy ha otthon azt mondanák, leadhatok egy tantárgyat, pillanatnyi habozás nélkül azt mondanám, hogy oké, akkor a tesit most azonnal húzzátok ki az órarendemből, és úgy örülnék neki, mint majom a farkának. Annak ellenére, hogy alapjában véve szeretek sportolni.
Jut eszembe, a főzés-óráról még nem is írtam. Ez a másik olyan óra, amit nagyon szeretek, tök jókat főzünk, igaz, hogy néha nagyon elrontjuk a dolgokat, de ez is vicces. :D Csapatokba vagyunk beosztva, és nagyrészt japán kajákat főzünk, de néha néhány egyéb is becsusszan. Például főztünk már koreait is. :D Meg az év második harmadában az összes cserediáknak meg kell tanítania az országa specialitását, de egyenlőre még fogalmam sincs, melyiket lenne a legcélszerűbb, tekintve, hogy a gulyásleveshez például szükséges pirospaprika, amit itt nem lehet kapni, nekem viszont nincs belőle sok. Pedig az a legismertebb, de hát ez van. Meg azt még lehet, hogy sikerülne kivitelezni is csodálatos főzési képességeimmel, mert azt legalább gyakoroltam otthon, ami nem mondható el másról, a palacsintát kivéve. A virsli-rántotta-bundáskenyér hármasnál megáll a tudományom. Szóval a lényeg, hogy mindig jól elszórakozunk főzésen, aztán együtt esszük meg amit kotyvasztottunk, ami általában meglepően finom. Illusztráció a pár héttel korábbi tempura-készítésről (igen, mindenki kötényben és fejkötőben főz):



Következő témám az alvás, amit a japánok - mint már korábban említettem - mindig, mindenhol sikeresen meg tudnak oldani. Úgy egy hónappal ezelőttig a sulimban lévő cserediákok nagy része - mindenki az amcsi csajt, Devint leszámítva - nagyon kitartó volt, hogy márpedig nekünk nem szabad elaludnunk órán. Aztán egyszercsak mindenki megunta, és megbeszéltük, hogy márpedig ez a japán kultúra része, úgyhogy nyugodtan csinálhatjuk mi is. Na nem arról van szó, hogy minden órán alszunk, de mindenesetre ha nagyon nem bírjuk, akkor nem csinálunk ügyet a dologból. Lassan kezdek ott tartani, hogy én is bárhol, bármikor elalszom, akkor is, ha utána a nyakamat meg se bírom mozdítani. Órán ugyan le lehet feküdni a padokra, nem zavar senkit, itt ez kábé egyenértékű az óra alatti olvasással, de például egyik hétfőn nem volt tanítás, hanem elmentünk megnézni egy hangversenyt, és mivel épp úgy alakult, hogy előző éjjel csak négy órát sikerült aludnom, teljes képtelenség volt ébren maradni 2 órán keresztül, amikor a zene kábé úgy hatott rám, mint egy altatódal. Utána megbeszéltük a többi cserediákkal, hogy komolyzene alatt remekül lehet aludni. :D Na nem aludtam végig, láttam az első felét, de a másodikat nem bírtam ki. Suliban az az óra, amin 80%, hogy alszok, az a japán töri. Ez volt az az óra, amit nagyon vártam, hogy hű, de jó lesz, de egyszerűen irdatlanul unalmas. A diákok is sokkal nagyobb százalékban alszanak, mint a többi órán, mert a tanár marha bonyolultan adja elő az egészet, és folyamatosan filozófiai síkra tereli a dolgot, hogy még véletlenül se érthessük meg. Nekem persze eleve 0% esélyem van a megértésre, tekintve, hogy nem vagyok japán. Még az osztálytársaim se értik kristálytisztán... Így aztán teljes pazarlás lenne ébren maradni, úgyhogy ezt kineveztem alvós órának. Amúgy észrevettem, hogy az az óra, amin a legkevesebben alszanak, a koten, azaz a régi japán. Gondolom, ez azért van, mert a diákok többsége ezt tartja a legnehezebbnek, és próbálják felfogni. Az óra első két harmadában maximum 5 ember alszik, utána maximum 10-12. Amin viszont szintén rengetegen alszanak, az az angol. Nem csoda, hogy olyan rosszul beszélik.
Így most a tantárgyakról szólva, eszembe jutott még valami, ami nagyon szúrja a szememet: a törit nem tanulják egész végig középiskolában. Az én iskolámban asszem mindenki az alsó középiskola végéig tanulja, aztán ha akarja, tanulhatja tovább, de senki nem kötelezi rá. Ez azért vicces, mert otthon kábé a töri az a tárgy, amire szinte a legtöbbet kell tanulni. Plusz azt várná az ember, hogy egy ilyen történelemmel rendelkező ország kicsit azért többet tanul legalább a saját dolgairól.
A végére még annyit, hogy múltkor megakadt a szemem az előző vizsga értékelésein a folyosón, a legjobb osztályátlag 96%-os lett, a legrosszabb 88%. A Kobe Jogakuin valóban nem éppen egy rossz iskola...
Nos, azt hiszem, mostanra ennyi voltam. Megint kiemelném, hogy minden e-mailt elolvasok, ami jön, de fogalmam sincs, mikor lesz időm megválaszolni őket. Blogot is úgy írok, hogy ha eszembe jut valami, leírom, és folyamatosan bővítgetem. Na, mindenkinek jó nyári szünetet! Nekem is lesz, július 9. (azaz most péntek) az utolsó nap a suliban, és szeptember 10. az első. Igen, japán iskolához képest irdatlan hosszú a szünetünk.
Ja, a gakupa videóját végre sikerült megszereznem, de a konvertálással egyenlőre még szenvedek. Amint kész lesz, feltöltöm. :)
Azt hiszem, kicsit zavaros lett az idővonal. Mondom, nem most írtam...
であ(・ω・)ノシ