ほんでもってそんで、関西

Meglepetés!!
Magamra nem jellemző módon sikerült rávennem magam a blogírásra! (^_^ヘ)
Nos, mint ahogy azt a legutóbbi alkalommal írtam, augusztus 8-án, vasárnaptól 11-ig, azaz szerdáig AFS-tábor volt. Vasárnap reggel a pakolás utolsó simításai után (volt mit átnézni, mert szombaton éjfélkor kezdtem el pakolni) fél 11-kor útrakeltem, és szépen elvonatoztam Umedába, ami ugye Osaka egyik városnegyede. A Hankyu állomáson találkoztam a többiekkel, ami körülbelül 7 cserediákot, 8 japánt és két önkéntest jelent. Mármint az önkéntesek is japánok voltak, úgyhogy akkor összesen 10 japán. Kábé. A lényegre térve, szépen elvonatoztunk Shin-Osakába, ahol találkoztunk mindenki mással, azaz a tábor 105 résztvevőjével és az önkéntesekkel. Na itt hozzá kell tennem, hogy Shin-Osakában legalább tízszer kaptam szívrohamot, mert egy csomó emberrel sikerült végre találkoznom, akikkel nem sikerült valahogy összehozni a dolgot ori óta. (>ω<♥) Shin-Osakából busszal mentünk Nara-kenbe (Nara prefektúra, tessék előszedni egy térképet), egyenesen fel a hegyek közé. Ne ilyen kis hegyeket értsetek a dolog alatt, tényleg bent voltunk egy jó nagy hegység közepében, térerőnek egész végig nyomát sem láttuk... Amikor meg hazafelé hirtelen megjött a térerő, egyszerre 25 mail jött a telefonomra. (＾▽＾") A buszon már a fő csoportunkkal együtt ültünk (elég sok különböző csoportbeosztás volt, de volt mindenkinek egy ilyen fő csoportja, az enyém konkrétan a 2-es a 8-ból), úgyhogy elkezdtük megismerni egymást. Namármost, ez a tábor nemzetközi tábor néven futott, tehát az volt a lényeg, hogy japán középiskolások (alsó és felső is) és cserediákok együtt voltak 4 napot, és egy kicsit betekintést nyertek egymás gondolkodásmódjába, meg új barátokat szereztek. Szóval az én csoportomban például 7 japán és 3 cserediák volt, plusz a két csoportvezető önkéntes (az önkéntesek mind egyetemisták voltak, egyetlen felnőtt volt az egész önkéntesbrigádban, mégpedig egy orvos). A három cserediák egy német csaj, Lena; egy kínai srác, Jia Hao (vele egész véletlenül egy csoportban voltam orin is), meg én voltunk. Lenával igazából nem sikerült valami sokat beszélni, próbálkoztam, de nem jött össze. Ja, aki esetleg most azt hinné, hogy németül próbáltam beszélni vele, azt ki kell ábrándítsam. Már így is épp elég nagy zűrzavar van a fejemben, a német valószínűleg igencsak nyögvenyelősen menne, miközben az ember angolul meg japánul társalog körbe-körbe. Próbáltam először japánul szóbaelegyedni vele, de kijelentette, hogy ő ennyire nem tud, aztán próbálkoztam angolul, de az is kudarcba fulladt. Viszont Jia Hao-val dumáltunk egy csomót japánul, ugyanolyan szinten vagyunk japánból (persze kivéve a kanjikat, ha-ha), és dumáltunk egy csomót így a szokásos témákról, mint kultúrális különbségek, meg ilyesmi, tök jó volt! ( ﾟ▽ﾟ) Valahogy a többi cserediák nem hajlandó japánul beszélni, ha nem muszáj, pedig én sokkal jobban szeretek, mint angolul. (´･ω･｀) Meg jobban is megy... Csak Laurával, a finn csajjal szoktunk japánul dumálni. Na mindegy, a lényeg, hogy tök sok mindent megtudtam Kínáról is, így például a suli konkrétan nagyon gáz... Reggeltől (asszem kicsit korábbról, mint a miénk) este 5-ig van. (O_O；) Ez azért szerintem nagyon gáz. Utána meg ha nem írnak leckét, akár egyetlen alkalommal, akkor felhívják a szüleiket és értesítik a dologról, aminek ugye nem éppen örülnek. Úgyhogy mindenki ír leckét, este későig tanulnak, aztán 5-kor felkelnek emiatt. Egyébként észrevettem, hogy Ázsiában a diákoknál a 4-5 órás alvás az átlagos. Hát nálunk így kíváncsi lennék, hány nap után lázadnának fel az emberek. Na lényeg, hogy sok mindent megtudtam (nem csak az iskoláról, de ha mindig minden ilyet leírnék, akkor ez a blog már nem blog lenne, hanem 1200 oldalas regény). Na. Természetesen a japánokkal is dumáltunk egy csomót, voltak nagyon nagy arcok! (＾∇＾)


A csoportommal meg pár emberkével

Szóval az első nap megérkezés után szépen felcuccoltunk a szobánkba, amiről kiderült, hogy megint egy szobába kerültem Venessával, az egyik malajziai csajjal, akivel egy szobában voltam orin is!! Annyira megörültünk a dolognak, hogy így kábé körbetáncoltuk a szobát, a többiek meg néztek, hogy ezeknek most így mi bajuk van... xD Lepakolás után lementünk a megnyitóra, ami kábl abból állt, hogy bemutatkoztak az önkéntesek, meg a cserediákok, meg elmondtak néhány közérdekű közleményt. Utána csoportostul (főcsoport) elvonultunk vacsizni, majd 6-kor elmentünk fürdeni. Ezt a 6-kor fürdünk dolgot egyébként nagyon nem értem, valószínűleg a tábor (mivel ez egy ilyen táborhely volt, ahol egyszerre több tábor is folyt párhuzamosan, voltak általános iskolásoktől középiskolásokig minden korcsoportban, meg voltak egyetemisták is, bár nem túl sokan) hülyesége, vagy nem tudom. Merthogy fürdés után 7 körül kezdődött az első igazi program, aminek a címe "Boku to watashi to mugiwaraboushi" volt, aminek a jelentése körülbelül "Én (fiús alak), én (lányos alak) és a szalmakalap". Namármost. Itt egy kisebb magyarázatot be kell iktatnom, mert biztos vagyok benne, hogy ez kedves olvasóim 90%-ának nem mond túl sokat. Van egy One Piece című manga/anime, ami itt, Japánban óriási népszerűségnek örvend. Olyan óriásinak, hogy a legkisebb konbiniben is lehet valami olyasmit kapni, aminek köze van a One Piece-hez. Még olyan emberrel nem találkoztam, aki ne szeretné a One Piece-t. Olyannal meg pláne nem, aki ne ismerné. Így aztán suliban is sokszor szóbajött, én meg néztem, hogy oké, hallottam róla, de igazából gőzöm nincs arról, miről szól, azt kivéve, hogy kalózokról. Szóval körülbelül nyáriszünet előtt 1 hónappal az egyik osztálytársam kijelentette hogy ő akkor most kölcsönadja nekem a One Piece mangáit, hogy olvassam el. Merthogy mind az 50+ (!!!!!) kötetnek boldog birtokosa. Hát mondom izé. Ez kedves tőled, de erre nekem így most konkrétan nincs időm. Hát jó, de azért olvassak már bele! Legalább képbe jövök egy kicsit. Mondom, oké. Így kezdtem el olvasni a One Piece-t. Időhiányom miatt a nyári szünetig mindössze 4 kötetet sikerült elolvasni (most aki azt hiszi, hogy hűűűű~ ennyi kanjit el tud olvasni?? - annak el kell árulnom, hogy a mangák 90%-ában a kanjik furiganázva vannak, tehát ha tudod a hiraganát meg a katakanát, akkor már vígan elolvasod - igaz, hogy ettől még megérteni nem fogod). Nyáriszünet elején viszont hirtelen a takoyaki-party napján megjelent 30 kötet One Piece-el, hogy nyár van, olvass! Amihez van kedvem, de időm még mindig nincs, úgyhogy eddig kerek 5 kötetet sikerült kiolvasnom a nyáron, azt is mind japánóra után hazafelé a vonaton, mert ugye odafelé, reggel úgy meg van tömve a vonat, hogy örülök, ha egyáltalán felférek rá, leülés még legmerészebb álmaimban se fordul meg, de hazafelé pont a holtidőszakban jöttem, meg ugye helyi vonattal, mert a gyorson még holtidőben se lehet leülni. Nem megyek sokra ezzel a 9 kötettel, mert a sztori még nagyon az elején van, viszont legalább megértettem, miért szeretik az emberek... Nagyon jó a sztorija, és annyira vicces, hogy hűű~ (^o^)/ Szóval, visszatérve a táborhoz, már a program meg a névtábla papírján is észrevettem, hogy ez nagyon One Piece-es, és amikor belenéztünk a programba a többiekkel, és megláttuk ezt a "Boku to watashi to mugiwaraboushi" dolgot, mindenki nagyon kíváncsi lett, hogy mi történik itt, megkérdeztük az önkénteseket, de csak annyit mondtak, hogy meglepetés. Hát köszi. Így aztán amikor beültünk a nagy tornaterembe, fogalmunk nem volt róla, hogy most mi fog történni. Ehhez a programhoz külön csoport volt, úgyhogy velük ültünk le, amikor elkezdődött a program. Elsötétítették a termet, és elkezdődött a filmvetítés. Az önkéntesek készítettek egy kisfilmet, ami egyrészt nagyon kész volt, másrészt elmagyarázta a játék szabályait és menetét, meg persze a célját. Mindenki be volt öltözve egy-egy karakternek, meg sminkelve, meg mittudomén, és így néha előjöttek női karakterek férfi alakban. (^-^) Szóval nagyon kész volt, zengett az egész terem... Lehet, hogy sikerül majd megszereznem a videót, úgyhogy akkor majd ha valakit érdekel, megmutatom miután hazamentem... Érdemes megnézni, bár talán akkor a legjobb, ha ismered az önkénteseket is, pl. Ippei Sanji-ja meg Usshi~ alakítása nagggyon kész volt! \（＾ ＾）/ Na, visszatérve a játékhoz, az volt a lényeg, hogy a csoportoddal mászkálsz mindenféle helyekre, és próbálod megtalálni a kincset, a One Piece-t (ezt keresi a One Piece főszereplője, Luffy), mindezt úgy, hogy a bizonyos állomásokon másik csoportokkal méred össze erőd. A One Piece megtalálásához az kellett, hogy kitaláljátok csoportostul a jelszót, amihez nyomravezetőket adtak az állomásokon. Ha az adott állomáson nyert a csoportod, könnyű rávezetést kaptál, ha nem, nehezítettet (például egyik vesztésünk alkalmával kaptunk egy olyan matematikai feladatot, hogy néztünk mind ki a fejünkből, hogy ez most mi). Remélem, ez így érthető, nem vagyok valami nagyon jó magyarázó. Kb. 5 állomás volt, most nem írom le az összeset, csak az egyiket, mert az olyan volt, hogy hűű~ Mi pont legelőször mentünk oda, most nem is emlékszem, mi volt a neve (mindegyiknek volt valami neve, xy sziget), de 4 önkéntes volt ott: Ippei, Neteru és Tsukkii és ugyan a negyedik nevében nem vagyok biztos, de talán Chakkira (ja, Ippei nevét leszámítva az összes becenév, nem igazi). Mindjárt lesz róluk kép is, haha. Ja, én képeket scak korlátozott számban gyártottam, mert mással voltam általában elfoglalva, úgyhogy most ebben a bejegyzésben lesz néhány FB-ról leszedett nem éppen jó minőségű kép... Sorry. Nos, amikor először beléptünk az állomásra, és megpillantottuk Neterut meg a negyedik a biztonság kedvéért névtelennek elkeresztelt önkéntest, először mindenki besokkolt, aztán egyszerre kezdtünk el szakadni a nevetéstől. Kép:


Balról jobbra Neteru, xy, Tsukkii és Ippei

Nagyon sajnálom, hogy nem videóztam le a dolgot, mert Neteru és xy viselkedése odavágott... xD A ruhához illően. xD Neteru még rendesen ki is volt sminkelve. Ja, igen, Tsukkii az egyetlen csaj négyük közül, szóval a képen Neteru is csajnak tűnhet, de ha valaki itt él egy ideig, láthatja, hogy úgy van vágva, meg olyan a haja színe, amilyen csak pasiké (legalábbis itt). (Nagyon sokat tudnék mesélni az itteni divatról, érdeklődőknek majd mesélek is, de a leírását ne várjátok el tőlem...) Na, lényeg, hogy így meghaltunk rajtuk, nem tudtuk elkezdeni a feladatot egy csomó ideig, mert nem tudtak lecsendesíteni minket. xD Aztán amikor sikerült lecsökkenteni egy kicsit a zajszintet, elmondták a feladatot: adnak nekünk szituációs kártyákat, és nekünk úgy kell eljátszanunk a dolgot, hogy minél jobban meghassuk őket, minél kawaii-bban. Na mondom, oké, CSAK EZT NE. Nem tudom, feltűnt-e mindenkinek de nem vagyok az a kifejezettesen lányos, kawaii (cuki) típus. Na, akkor válasszunk alanyokat. A másik csoportból Tsukkii választott egy kambodzsai srácot, a mi csoportunkból meg Ippei választott. Na kit? HÁT PERSZE, HOGY ENGEM. Elég sokat dumáltam vele a buszon, így már ismert, meg már orin is dumáltunk, mert amagasakii... Hát mondom köszike. Köszike, puszika. Úgyhogy némi unszolás után húztam egy kártyát, amin az volt, hogy "A senpaiodnak adsz át egy törülközőt a srác edzése után.", és akkor legyél kawaii. Így álltam ott, hogy most vicceltek?? Pontosan tudtam, mit vártak el, bárki, aki olvasott már életében shoujo mangát, vagy nézett shoujo animét, az tuti tudja, hogy miről van szó. Most így inkább nem írom le, hogy hogy adtam elő a dolgot, mert jobbnak érzem nem beszélni róla... :D Fantáziátokra bízom.
A csoportunk egy kivételével az összes állomáson vesztett, így elég nehéz részekből kellett összeraknunk a jelszót. Amikor visszatértünk a tornaterembe, kaptunk 10 percet, hogy megfejtsük. A végére kitaláltuk a jelszót, ami Bon Voyage volt. A Bon Voyage volt az egész tábor jelszava is, úgyhogy némi gondolkodás után sikerült rájönni, bár lehet, hogy egyedül nem sikerült volna, mert katakanával volt a jelszó, és elsőre nem ismertem fel a nyilvánvaló kiejtési eltérések miatt. xD Természetesen mindenkinek sikerült kitalálni, és miután egyszerre kiáltottuk, hogy Bon Voyage, megnézhettük a film végét, amikor is az ál-Luffy (Shinya nevű önkéntes) megtalálja a One Piece-t, ami itt egy ládika volt benne a barátság szóval. Szóval ezen a programon mindenki nyert, méghozzá barátságot a csoportja tagjaival. (^ ^ゞ =з
A program vége után heten a csoportból elmentünk jégkrémet enni az automatához (igen, itt van jégkrémautomata, 120 yen egy jégkrém, azaz tök ugyanolyan az ára, mintha valahol máshol vennéd, viszont én jobban szeretem, mint a konbinis fagyit, mert az automatás [mármint ez a fajta) naggyon finom), ahol természetesen összetalálkoztunk az összes többi csapattal, és együtt rohamoztuk meg az automatát. (^-^)/●～* Egyébként ez volt az egyik legjobb hely az egész táborban, ott gyűltünk össze mindig, volt ülőhely is, és ott dumáltunk amíg valaki el nem küldött aludni...
Az első nap természetesen nem volt valami nagy alvás, Venessával hajnalig dumáltunk, olyan jó volt végre találkozni vele! (>ω<＊)ﾉ田♥
Persze következő reggel a felkelés nem volt éppen fáklyás menet. Mivel ugye rendesen táborhely volt, reggel 6-kor ébresztő volt, mert minden reggel 7-kor egy kicsit a szobáktól távolabb, kábé 10 percre az épülettől, a szabadban mindenki (nem csak a mi táborunk, hanem a többi is) összegyűlt, és tartottunk reggeli tornát, meg dumáltak, meg mittudomén. Na így nekem sikerült is felkelnem 6:45-kor, és rájöttem, hogy nekem 5 percen belül el kell hagynom a szobát a többiekkel együtt. Hoppá. Elszaladtam fogatmosni, de mire visszaértem, elkezdett esni az eső. Megmentett az eső. (*^_^;) Így volt fél órám a kövi programig, ami a tábor témadalának éneklése volt (MONKEY MAJIK "Tada, arigatou" című száma), amit a tábor alatt annyiszor énekeltünk el, hogy totál megjegyeztem, annak ellenére, hogy előtte életemben nem hallottam. Az odafelé buszúton még csak hallgattuk, mert nem ismertük, de visszafelé végig énekeltük, meg a főcsoporttal is gyakoroltuk, Kyouko, az egyik csoportvezetőnk nagyon kész volt, ugye ebben a számban van egy pár angol szó, meg sor, és ezeket teljes hangerőből, szörnyű kiejtéssel énekelte. xD Ő is tudta, hogy vicces a dolog, azért csinálta, nem azért, mert azt hitte, olyan jó... A hangja is tök hamis volt hozzá, úgyhogy meghaltunk rajta. Egyébként a két group leaderünkkel, Minimamuval és ugye Kyoukoval is nagyon összebarátkoztam, Minimamu az a nagyon nyugodt típus, Kyouko meg pont az ellentéte, úgyhogy nagyon jó volt. (・∀・) Meg Minimamuról kiderült, hogy nem is Kansaiban született meg nevelkedett, hanem Hokkaidoról jött ide az egyetem elején. Valami nagyon nem stimmelt, az elejétől nem tűnt kansaijinnek (kansaii ember), túl nyugodt volt hozzá. xD Ja, mert ugye ez a tábor az AFS Kansai-chapteré volt. Így jó hogy ez eszembejutott félúton.
Szóval éneklés után reggeli, majd megint új csoportok (megjegyzés: az előbbi csoportok helyett először azt írtam, hogy "csapartok", ami a csoportok és a csapatok összevonása akar lenni szerintem... De a vicc, hogy csak negyedik nekifutásra esett le, hogy mi hangzik furcsán. Azért kezd súlyos lenni a helyzet magyarügyileg szerintem. xD), és beszégettünk a szelektív hulladékgyűjtésről, meg ilyenekről (a program címe "Chikyuu no tame ni, ima bokura ga dekiru koto", ami azt jelenti, "Amit (most) megtehetünk a Föld érdekében"). Ez is egyébként nagyon jó volt, az egész igazából nem beszégetés, hanem vita volt, adtak egy cikket, amit elolvastunk, és szétszakadtunk két félre, az egyetértő és ellenző emberek, aztán csoporton belül megvitattuk a dolgot, majd az ellenkező véleményű emberkékkel is megvitattuk. Egyébként a japánok képtelenek a vitára, nem hiszem, hogy én annyira jó vagyok benne, de ledumáltam őket a pályáról. Nem arról van szó, hogy hülyék. Egyszerűen képtelenek ellenkezni. Na mindegy, a japánok viselkedéselemzését érdeklődőknek elmondom szintén. Jajj, annyi minden van, amiről tudnék írni, de nincs rá időm meg energiám... ((+_+))
Ezután ebéd, majd újabb program, szintén kisfilmmel az elején, mint előző este. Itt Kyoukoé volt az egyik főszerep, meg lehetett halni rajta! （ ＾＾）Y☆ A program címe "A~! Mata nusumareteru~!!", ami magyarra fordítva "Ááá! Megint ellopták!". Lényege, hogy itt főcsoportban dolgozva megint mászkálni kellett a táborban, méghozzá japán városok vagy földrajzi helyek nevét viselő állomásokon, és kincseket kellett gyűjteni. Minden állomáson minden csapatnak 4 kincse volt, amikor odaért a csapatod, szépen megmérkőztetek valamiben az állomáson levő önkéntessel, és ha nyertetek, elvehettetek két másik kincset két másik csapattól (azaz összesen kettőt, csak ugyanattól a csapattól nem lehetett), és megkaptátok papírkincs formájában. Ilyen módon amelyik csapat a legtöbb kincset gyűjtötte, az nyert. Azaz ezzel gyakorlatilag elloptátok a másik csapatok kincseit. Viszont volt két rendőr is, az egyik Kyouko (hehe), akik ha elkaptak, az gááz volt, mert akkor megmérkőztetek kő-papír-ollóval (xD), és ha vesztettetek, a rendőrség elvette az egyik kincseteket, mert hát az ugye nem titeket illet meg.


A rendőrök :D

Na, remélem, így tiszta. Volt egy csomó nagyon vicces állomás, például Osakában meg kellet mérkőzni Tsukkiival egy hagyományos japán játékban, amit most nem írok le, mert már tényleg kezd így is nagyon hosszú lenni ez a bejegyzés... Tokyoban meg az egyik önkéntes mutatott egy képet, amivel azonos pózba kellett behelyezkedni azonos emberszámmal 10 másodperc alatt, és csinált róla fényképet. xD Ezt háromszor játszottuk el, és az elsőnél a Kanjani8 47-koncertjének egyik pózát kellett megmutatnunk neki. Na az nagggyon kész volt! Ｏ(≧∇≦)Ｏ A legnagyobb durranás Nara állomása volt, ahol Usshii~ beöltözözz Sento-kunnak (Nara kabalája), és tradicionális japán táncot tanított. Na persze csak miután sikerült lecsendesítenie a társaságot, mert mi tényleg meg akartunk halni a nevetéstől. xD Kép:


Usshii~, mint Sento-kun

Na most Usshii~-ról tudni kell, hogy ő az AFS Kansai-chapter ökénteseinek bohóca, így aztán kábé olyan fejeket vág, meg olyan dolgokat mond, hogy hűű~ xD Nagyon kész van az az ember. :D Néhányan persze nem igazán csípik emiatt... Való igaz, az érkezési orin még oké volt, de utána a múltkori táborban is ott hülyéskedett, így a mostaniban már egy kicsit sok lett. Főleg, hogy már dumáltam vele tök komoly dolgokról is, így egy kicsit túl nagy a kontraszt. （･_･)
Mikor végigjártuk az összes állomást, megint összegyűltünk az egyik nagyteremben, és eredményhirdetés megint nem volt, mert a játék a lényeg, ugye~ (^o^) De mondták, hogy nézzük meg a papírkincseinket, hogy pontosan mik vannak rajta. Hát mindenféle kaják. Ezek az alapanyagai a vacsinknak, amit magunk fogunk elkészíteni. Na mi lehet az? Okonomiyakiiii~ Jeee~ *okonomiyaki <3* ( ´ ▽ ` )
Így aztán lesétáltunk a tábor ahhoz a részéhez, ami úgy 20 percre volt a többitől, kicsit lejjeb a hegyen, és ahol volt hely kajakészítéshez. Egyébként a 4 nap alatt majdnem egész végig esett az eső sajnos, egyrészt épp akkor volt a környéken a tájfun (merthogy tájfun volt Japánban nemrég), és hiába nem pont ott volt, attól még a környékén óriási esőzések voltak. Na, ezt félretéve, amikor megérkeztünk, megkezdődött a következő program, aminek a címe "Hondemottesonde, Kansai" volt, ami magyarra fordítva... Izé. A "hondemottesonde" hangulatát nem igazán tudom visszaadni, mert Kansai-ben, és annak ugye a hangulata... De akkor most így nyersfordításban valami olyasmi, hogy "Ez, az, amaz, Kansai", vagy izé... Hát nem az igazi, na. Ja, egyébként ez a mostani blogbejegyzésem címe, mármint "Hondemottesonde, Kansai". Visszatérve a programhoz, magunk készítettünk okonomiyakit, ami mint tudjuk Kansai híres kajája. Minden csoport kicsit más hozzávalókat használt, így a miénk kimchit (koreai cucc, hihetetlen finom, de hát... Google-t ajánlom, bocsi *lusta*), mochit (japán cucc... izé, Google) meg sajtot. Nagyon finom lett, annyit ettünk, hogy hűű~ :D
Ezután fürdés, majd a következő program, "Yukkuri, uttori, jouzu ni utaou", azaz kb. "Énekeljünk lassan, elbűvölően, ügyesen". Bajban vagyok a szavak hangulatának visszaadásával. Hm. Bocsi. A lényeg, hogy itt először megnéztünk egy kis előadást az önkéntesektől, ami természetesen nem kicsit volt vicces, majd megtanítottak nekünk egy táncot (nem tradicionálisat, haha xD), amit táncoltunk, aztán énekeltünk, majd összegyűlés az automatáknál, esetemben kávé, és alvás. A fenéket. Dumálás. xD
Következő, azaz a harmadik napon szintén nem ment valami jól a felkelés, ami így a hajamon enyhén szólva meglátszott. Mivel az eső sem esett, úgyhogy megint 5 perc alatt kaptam össze magam, csak nem volt időm hajigazgatásra, hanem rohantam a gyűléshelyre Venessával, sikerült is majdnem utolsónak befutnunk. XD A reggeli torna zenéje enyhén szólva ééérdekes volt, utána meg minden tábor bemutatkozott, hogy kik ők, honnan jöttek, mit csinálnak, majd zászlófelvonás, és irány a reggeli.
Reggeli után főcsoportostul dumáltunk egy témáról, aminek a lényege az volt, hogy az életben rengeteg lehetőség van, ami csak egyszer adatik meg, így ki kell használni. Most ez így egy kicsit bonyolultabb volt, de mellőzőm az egész leírását. Akinek mond valamit az, hogy ”一期、一会”, az közelebb van a dologhoz. A duma után csoportostul kaptunk szabadidőt, amiben mi először fényképezkedtünk, aztán Kyouko és Minimamu kijelentették, hogy ők választottak a csoportunknak egy témadalt, így utána azt énekeltük egy kicsit (a szám címe "Banzai ~ suki de yokatta"), majd mivel végre sütött a nap, kimentünk a hegyekbe, ahol egy kis sétálás előtt volt egy nagy rét, és ott röplabdáztunk egy másik csapattal (mi nyertünk, haha :P). Jaj, annyira jó volt végre a természetben, mióta idejöttem, maximum parkba mentem el párszor, aztán itt kifújt. Erdőt még véletlenül se láttam, csak amikor egyszer túrázni mentünk a sulival. Nagyon jó volt egy kicsit nem az épülettengerben mászkálni (*vidéki*)! (*･∀･)／♡
Ezután ebéd, majd az "UNLIMITED" nevű program. Itt egy nagyobb tornaterembe mentünk, és egy új csapattal mindenféle mozgást igénylő vetélkedőt tartottunk. Az UNLIMITED után ugyanott, a tornateremben volt a kövi program, az "Arashi no mae no chinmoku", azaz "A vihar előtti csend". Itt először egy táncot tanítottak nekünk, majd ilyen farsangi maszk szerű maszkot készített magának mindenki. Majd az esőben visszagyalogoltunk a főépületbe, és elmentünk fürdeni (5-kor, ja). Fürdés után vacsi, majd az egyik kissebb tornateremben a kövi program, "Oatsui no de gochuui kudasai", azaz "Meleg van, úgyhogy tessék vigyázni!". Ami nem volt más, miiiint eeegy party~ Igen! Először táncoltuk a táncot, amit betanítottak, aztán szabadon engedtek, beraktak party-zenéket, és táncoltunk. Nagyon jó volt, valószínűleg azért, mert a cserediákok szokás szerint szolgáltatták a jó hangulatot. xD Természetesen az önkéntesek is táncoltak, isszonyat jó volt! Csak hát ha az ember ennyit ugrál, akkor megizzad. nem kicsit. Folyamatosan tolták belénk az energiaitalt, mert tényleg marha meleg volt, egy kis tornaterem, kb. 130-140 ugráló, táncoló emberrel, kint eső, ami ugye itt nagyon magas páratartalmat jelent... A végére mindenkinek mindene csupa víz volt, pólók teljesen átázva, frissen mosott hajak totál vizesen... Ja, és utána nem tudtunk elmenni fürdeni. O_O Ez volt az egyetlen, ami nagyon szar volt, mert tényleg mindenki nagyon megizzadt. Úgyhogy utána a mosdóban mostunk hajat. xD De még így is megérte a dolog, nagyon jó hangulat volt!! ＼(o￣∇￣o)/
Az utolsó nap takarítás, csoportos beszélgetés, elköszönés, főcsoporttal együtt tartott előadás, meg ilyesmi volt, aztán végetért a tábor. ―(T_T) Rettentő rossz volt megint elköszönni a többiektől, meg az új emberkéktől, akiket megismertem... Hazafelé még hülyéskedtünk egyet, aztán kb. 40 percet búcsúzkodtunk Shin-Osakában... Annyira jó volt ez a tábor! Csak túl rövid...


Csoportkép

Következő nap, csütörtökön pedig az utolsó japánóra. Volt ugye hétfőtől szerdáig is, csak hát egyenlőre két helyen egyszerre lenni még nem tudok, úgyhogy mondtam, hogy nem megyek, de csütörtökön bementem. Eléggé le voltam fáradva, előző nap este 7-re hazaértem ugyan, de még így is... Valahogy sikerült szokás szerint 1-ig húzni az időt (ha valaki következőleg megkérdezi, miben vagyok a legjobb, az idő elcseszerintését fogom mondani, az tuti), meg már amúgyis hulla voltam, úgyhogy csütörtökön óriási erőfeszítések árán sikerült nem elaludnom az órán, aztán amikor vége lett, el kellett búcsúznom az ottani emberektől is. Elég jól összebarátkoztam az egyik kínai csajjal, mellettem ült, és mindig dumáltunk szünetben, meg pár koreai háziasszonnyal is jól eldumálgattam párszor... Szóval megint búcsú. Yeah.
Péneteken szabin voltam, magyarul egész nap nem sok mindent csináltam, csak tanultam, meg valószínűleg aludtam volna, ha nem lett volna 36 fok a szobámban. Így csak ültem a ventillátor előtt egy uchiwával (izé... legyező, amit minden utcasarkon hozzádvágnak ingyen, mert reklámok vannak rajta, te meg elfogadod, mert épp készültél megdögleni a melegtől) és zenét hallgattam, meg ilyesmi.
Szombaton elemntünk megünnepelni Augusto, a mexikói srác szülinapját, ami vasárnap volt, csak vasárnap a többség nem ért rá (én sem többek között), így szombaton tartottuk. Elég vegyes irányokból jött a társaság, Kobe, Osaka, Takarazuka, szóval úgy döntöttünk, a legjobb lenne, ha valahol középen találkoznánk, így Shukugawára (Nishinomiya egyik városrésze) esett a választás. Ott egy kávézóba ültünk be, aminek természetesen megvan a maga története - ahogy a cserediákok által sokszor látogatott helyek többségének. Még április elején, amikor megérkeztünk, volt ugye egy Welcome Partynk. Erre eljött egy rotarys csaj, akivel ugye dumáltunk elég sokat, és az ő törzshelye volt ez a kávézó, aminek a tulaja egy 60 év körüli nénike, amolyan igazi osakai - annyit beszél, hogy alig lehet leállítani. (*^_^;) A tulaj unokája pedig most ment el nemrég Mexikóba Rotaryval egy évre (igen, az is lehet, hogy Korinna ismeri!), így aztán nagyon megörült, amikor összetalálkozott Augustoval, aki ugye mexikói, és eléggé összebarátkoztak, így megengedte Augustonak, hogy a születésnapján megszálljuk a kávézót, és ott ünnepeljünk. Egy ilyen igazi kis latin-amerikai stílusú szuper kis kávézó, iszonyat finom a kávéjuk, ött pörkölik a kávébabokat az ember orra előtt. Szóval ott tartottuk Augusto szülinapját, ettünk tacost, amit Augusto készített nekünk, meg vettünk neki egy kis sütit, és a tulajdonos nénikétől is kapott egy tortát, amin rendesen volt egy "Happy Birthday, Augusto!" felirat is. Voltak gyertyáink is, de sajnos nem volt 18, úgyhogy a maradékot Pockyval helyettesítettük... (^-^)/●～ Kép:


Augusto tortája

Nagyon jó volt, volt 5 cserediák (Augusto, Betania [Amerika], Laura [Finnország], Diego [Costa Rica], és én) meg úgy 7-8 japán, ott voltunk a kávézóban déltől fél 7-ig. (^_^ヘ)
Következő nap, azaz vasárnap Kyotoba mentünk két osztálytársammal. Jusoban találkoztunk (Osaka), és onnan 40 perc vonatút után meg is érkeztünk Kyotoba. (＾▽＾) Egy esti ilyen matsuri-szerű programra mentünk elméletileg, de előbb mentünk el, és így némi keringés után sikerült megtalálni a város középpontját. Némi kreingés... 40 perc, ühümm. :D De közben találtunk egy ilyen mini bevásárlóközpontot, és volt ott egy tök jó ilyen mindenes bolt, olyasmi, mint a LoFt, csak még sokkal jobb, sokkal zsúfoltabb, és sokkal jobb cuccok voltak, öröm ilyen helyeken nézelődni. ^^ Néha nagyon érdekes dolgok kerülnek elő... ( ^ _ ^)∠☆ Komolyan, olyan jó lenne, ha lennének ilyen helyek otthon is! Na lényeg, hogy miután megérkeztünk a nagy bevásárlóutcához, elkezdtünk purikurát keresni, ami nélkül ugye nem program a program. Na most ez a vártnál nehezebb volt, már majdnem feladtuk, amikor találtunk, de hát azért olyan hely csak nincs, ahol nincs purikura... Ezután még mászkáltunk egy kicsit, aztán úgy döntöttünk, kell ennünk valamit, mert vacsorára aligha érünk haza (a matsuri-szerű dolog 7-kor kezdődött, és ugye a vonatút Jusoig 40 perc, onnan meg nekem még 10 perc vonat és 10 perc séta a házig). Így aztán beültünk egy Mister Donutba, ami egy a sok olyan dolog közül, ami Magyarországon nincs, de nagyon jó hely, nagyon finom a fánk, és ha kávét rendel az ember, mindig újratöltik, tehát ha órákig ülsz ott, akkor is mindig új kávét hoznak. Fejenkét ettünk két fánkot, meg ittunk valamit (vaníliás shake nyamm~), és még ücsörögtünk egy kicsit, mert a lábaink elég rossz állapotban voltak (a vonat is meg volt tömve, úgyhogy órák óta nem ültünk), majd elindultunk a matsuri-szerű izé helye felé. Ami szintén nem volt valami közel, megint 40 percet gyalogoltunk. Szóval, mit is jelent ez a matsuri-szerű izé? Aznap kinyitották az egyik kastélyt este, és be lehetett menni ingyen, az udvaron pedig matsuri-szerűen bódék voltak kajákkal (takoyaki ittadakimasu~), majd amikor ott az ember már végigjárkált, lement egy ilyen kis folyócska partjára, és végigment egy jó egy órás útvonalon, ahol voltak mindenféle kiállított dolgok, a folyócskán ilyen kék gömbök úsztak, amik a résztvevők kívánságait jelképezték (az út végén lehetett venni és vízrebocsátani, de ezt így pénz hiányában kihagytuk), és tök jól nézett ki, meg tök hangulatos volt. Most így nem tudok jó leírást adni, de mindenesetre nagyon jó volt, csak lehetett volna kevesebb ember, mert úgy meg volt tömve, hogy hűű~ Amikor a végére értünk, kicsit megálltunk pihenni, aztán rá kellett jönnünk, hogy nem tudjuk, hol vagyunk. Így megkérdeztünk egy rendőrt, és kijelentette, hogy ha az állomásig gyalogolni akarunk, az másfél óra. Hát mondtuk, hogy khmmm, ezt így kihagynánk. Egyéb lehetőség? Busz. Így aztán felszálltunk a tömött buszra, és elbuszoztunk az állomásig, majd irány haza (11 után valamivel értem haza). Kéépeeeek:


Pecoval és Kurosuval a Mister Donutban

Random képek:








Hétfőn Devinnel (YFU-s amerikai cserediák) mentünk Umedába (Osaka), ami szokás szerint nagyon jó volt~ (^o^)/ Kép:


Devin egy óriási Rilakkumával


Star Wars fénykardos evőpálcika! Igen, mert ilyen is van! (A háttérben Shinkansen evőpálcika is található)

Nos, azt hiszem, ennyi voltam mostanra. Folyt. köv.
であ(・ω・)ノシ