色々

Kedves Mindenki!

Az iskola kezdetével a szabadidőm igencsak megcsappant, úgyhogy a blogomat is kénytelen voltam hanyagolni. Persze rengeteg minden történt, de mivel teljes képtelenség lenne mindent leírni, megpróbálok néhány érdekesebb dologról beszámolni.
Először is, némi infó arról, hogyan töltöm mindennapjaimat. 6:10-kor kelek, azaz csak 20 perccel később, mint otthon szoktam, habár azt hittem, legalább 7-ig aludhatok majd... Na de nem. Minden reggel 7:10-7:15 körül elhagyom a házat – legalábbis elméletben, gyakorlatban ugyanazt csinálom, mint otthon, azaz az utolsó pillanatban kezdek el rohanni -, felszállok a 7:27-es vonatra – ami pont 7:27-kor indul el -, és 7:40 körül egy átszállás után már meg is érkezek a sulimhoz legközelebb lévő állomásra. Eddig csak egyszer késtem le a vonatot, de úgy döntöttem, ezt hanyagolni fogom, mert ugyan kb. 5 perc múlva jön a következő, de az úgy meg van tömve, hogy alig lehet rá felszállni. Szóval szépen elsétálok az iskoláig, felcaplatok az iszonyú hosszú és meredek emelkedőn, lepakolom a felesleges cuccokat a szekrényembe, átveszem a cipőmet és irány az osztály. 8-tól 8:25-ig mindenki zizeg, dumál, tanul, mittudomén, aztán levonszoljuk magunkat a kápolna név alatt futó izére, ahol énekelünk valamit, aztán meghallgatjuk egy tanár/diák beszédét – itt ha unalmas, az emberek 80%-a alszik, ha valami ötletesebb dolog, akkor csak 50% -, majd a közérdekű közlemények meghallgatása után felmegyünk az első órára.
Az órák... Hát, nem mondom, hogy valami sokat értek belőlük. A klasszikus japán kábé 0%, bár a többiek közben kézzel-lábbal magyaráznak, szóval talán 20%; a matek teljesen reménytelen, legalább fél évvel le vagyunk maradva; a többi tantárgy meg azért megyeget, mármint néha értek valamit. :D Ja, tök vicces volt, valamelyik nap felszólított modern japánon a tanár, hogy olvassak fel. Hát, mondom, izé. :D De aztán felálltam, és némi segítséggel olvastam egy kicsit. Egész sok kanjit el tudtam olvasni, úgyhogy mindenki le volt nyűgözve. Van 5 szabad órám, amikor a könyvtárban tanulok, meg 6 japán órám, amikor a többi cserediákkal együtt japánozunk egy tanár segítségével. Órarend:



Van egy marha hosszú ebédszünetünk, amikor elméletileg mindenki megeszi az ebédét, gyakorlatilag mindig van valami program, például sportnapi megbeszélés, meg ugye gakupa minden nap... A gakupa egy ilyen pompomlányos izé, amit majd mindenki osztályonként előad a sportnapon. Minden áldott ebédszünetben ezt gyakoroljuk, úgyhogy az ebédet mindenki a többi szünetben eszi meg. Ha éppen nincs akkor is valami program... Ami pedig előfordul. A gakupa egyébként cserediákoknak nem kötelező, megkérdeztek, akarom-e csinálni. Ami azt illeti, nem vagyok az a pompomlány-alkat, de végül is ez a csereév lényege. Az ember minden egyes nap olyan dolgokat csinál, amit otthon semmilyen körülmények között sem, és mindent kipróbál, amire lehetősége adódik. Szóval igent mondtam.
Az órák 15:20-kor érnek véget, kivéve a szerdát, amikor van egy hosszú osztályfőnökink is, tehát szerdánként 15:55. Ezután takarítás. Nem minden nap, de egy héten kábé egyszer-kétszer. Igen, itt a diákok takarítják az iskolát, amivel gondolom azt akarják elérni, hogy ne szemeteljenek, és tartsák rendbe a környezetüket. Ha már itt tartunk, hihetetlen, az utcák mennyire tiszták. Annak ellenére, hogy kukát szinte lehetetlenség találni, senki nem szemetel. Ez magyar szemmel nézve elég... Érdekes.
A klubok 4 körül kezdődnek, és elméletileg tavasszal fél 6 körül érnek véget, a tenisz klub gyakorlatilag elég jól elvan fél 7-ig, ami után esetemben az otthonra megérkezés fél 8 körül sikerül. De a tenisz egy kicsit még zavaros, fogalmam nincs, hányszor van egy héten, meg ha esik az eső, mit csinálnak, mert mindenki össze-vissza beszél. Mindenesetre ez majd letisztázódik szerintem egy idő után. Remélem. Így hát ha klub van, fél 8-ra sikerül hazaérnem, majd vacsora, vacsora utáni pofavizit fél 10, 10-ig. Ezután tanulás negyed 12 körülig, ha bírom agyilag, kicsit tovább, aztán fürdés, alvás valamikor éjfél környékén. Meglehetősen zsúfoltak a napjaim.
Néhány esemény az elmúlt két hétről: Múlt szombaton elmentünk Osakába egy meglehetősen híres sushi-étterembe, erről néhány kép:




Európai gyomornak meglehetősen furcsa, hogy nyersen kell megenni a halat, rákot, meg a kagylót, de nem olyan vészes... Mondjuk a nyers kagylót ki tudnám hagyni. Elég rugalmas lettem kaja tekintetében, mióta ide jöttem, mivel a fogadóapukám igencsak szereti a nyers halat, de azért ez már a kicsit túlzás kategória. Nem vészesen rossz, csak na.
Múlt vasárnap Kobébe mentem egy osztálytársammal, meg egy évfolyamtársammal. Kétség nélkül az a nap vitte a pálmát a héten. :D Sannomiyában mászáltunk egész nap, és olyan helyekre mentünk, hogy hűűű~ Példának okáért voltunk visual kei stílusú ruhákat áruló boltokban, meg lolita fashion-boltban, és hűűű~ meg húúú~ Marha drága volt minden, szóval az embernek esélye sincs rá, hogy vegyen valamit, de már nézni is jó! A visual kei terén tevékenykedő emberkék által tervezett ruhák is voltak, meg minden, úgyhogy ez egy olyan hely, ahova nem utoljára mentem. Meg megígérték, hogy elmegyünk majd egy nagyobb helyre Osakában. :D Voltunk idol shopban is, ahol híres emberek képeit/posztereit/egyebeit lehet venni, na az még egy jó hely. Meg van tömve a Johnnys-osok cuccaival, szóval egy rajongónak kábé a mennyországgal ér fel. Meg állítólag Osakában van egy csak a Johnny-osok cuccaival foglalkozó bolt is, majd azt is meglátogatjuk valamikor... ^^ Néhány kép (lesifotó az összes, mert tilos volt fényképezni :D):





Ezen a héten csütörtökön egészségügyi ellenőrzés volt, úgyhogy a cserediákok kaptak egy szabadnapot, ezért lementünk az amerikai csajjal Sannomiyába (igen, egyik kedvenc helyem); pénteken meg elmentünk iskolástul hegyetmászni. Minden évfolyam máshova ment, mi megmásztuk a Rokko-sant. Ezen a héten ez volt az abszolút kedvenc, olyan jól éreztük magunkat, hogy az valami hihetetlen. Sajnos igencsak hideg volt, de úgy döntöttünk, még mindig jobb, mintha megdöglöttünk volna a melegtől. :D Erről is pár kép:




Ma pedig (vasárnap) az egyik osztálytársam fellépését mentem megnézni. Tradicionális japán tánc volt, méghozzá amint utóbb megtudtam, igencsak híres emberkék léptek fel... Az osztálytársam családja állítólag már írtó régóta táncol, úgyhogy tényleg elég ismertek. Nagyon jó volt, annyira örülök, hogy ilyenre is elmehettem! 12 ember lépett fel, és a fellépés 2-től 7-ig tartott. Sajnos én nem maradhattam végig, mert a fogadócsaláddal elmentünk vacsorázni, de 8 embert végignéztem, mindenki egyesével táncolt, és hát... Tényleg lenyűgöző!! A tánc közben ének formájában hallhattuk alatta a történetet, ami az én esetemben 0,00%-ban volt érthető, hacsak nem számoljuk azt, hogy párszor kihallottam egy-egy szót, mint "hold", "bűn", meg ilyenek... Régi japánt használtak természetesen, amit még a normál japán is nehezen ért meg, nem még én. Sajnos az előadás közben nem lehetett képeket készíteni, de a VIP jegyünkkel (hehe) bemehettünk a színfalak mögé, úgyhogy van pár fotóm Yuri-chanról (az osztálytársamról).




Most pedig végül következzen a szokásos pár apróság.
Pontosság. Ez az, amit Japánban mindenki halálosan komolyan vesz. A halálost értsétek úgy, hogy a 2005-ös Amagaskiban történt vonatkataszrófa oka, hogy a vonat kb. egyperces késésben volt, ezért a vezetője begyorsított, és bumm. Igen. A vonatok percre pontosan közlekednek, az emberek percre pontosan érkeznek, minden. Reggel nem számíthat arra az ember, hogy úgyis késik a vonat. Ha késel, elásod magad.
Végül... Drágaság. Minden iszonyú drága. Komolyan mondom, ha magyar fizetésből kéne itt megélni, már mindenki rég éhenhalt volna. Persze a japán fizetés többszöröse a magyarnak. Tehát a többség elég jó színvonalon eléldegél errefelé. A legdrágább az áram meg az ennivaló, az tényleg aranyárban van.
Na ma ennyire futotta. Agyilag le vagyok merülve. Vagy mi. Elég fárasztó non-stop idegen nyelven társalogni. Ráadásul a magyarom is kezd furcsa lenni. De az is lehet, hogy csak a fáradtság. Nyuff.
であ(・ω・)ノシ